• pén. febr 14th, 2025

Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara

Üdvözöljük megújult weboldalunkon!

Gyászjelentés

Tisztelt Küldött Társam!


Novák Ferenc 1965-2023

Szomorúsággal telve kell tudatnom Veled, hogy kamaránk küldötte, az oktatási szakmai osztály képviselője Novák Ferenc, életének 58. évében, hősiesen viselt betegséget követően, ez év március 18-án elhunyt.

Novák Ferenc 1965-ben Szombathelyen született és már fiatal korában eldőlt, hogy a közlekedés lesz – amely egyszerre volt küldetése, szenvedélye és hivatása – az a terület, ahol maradandót tud nyújtani.

1990-ben Gépjárműjavítás és fenntartás szakon lett üzemmérnök, majd műszaki tanár és szintén ebben az évben szerzett járművezetői szakoktatói képesítést. Természetesen Feri folyamatosan tovább képezte magát.

1999-ben felsőfokú oktatási informatikus végzettséget szerzett.

2003-ban járművezetői vizsgabiztosi képesítést, majd 2006-ban először közigazgatási alapvizsgát, majd 2008-ban közigazgatási szakvizsgát tett le és ahogy a 21. század követelményei mindannyiunk számára megfogalmazzák az egész életpályán át tanulást, így Feri, túl az ötvenen is, képezte magát.

2019-ben a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közoktatási Vezető és Pedagógus-Szakvizsga Szakirányú Továbbképzési Szakán szerzett diplomát.

Már hosszú ideje a Közlekedési Főfelügyelet, majd a Nemzeti Közlekedési Hatóság Képzési és Vizsgáztatási Főosztályának főosztályvezető helyetteseként dolgozott. Az intézményi átalakulások feladatát, munkáját nem érintették és a közelmúltban is a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont egyik vezetőjeként dolgozott.

A hűvös tények után bocsássátok meg nekem, hogy különleges érintettségem okán Novák Ferencet, mint embert, mint barátot is hadd búcsúztassam el.

Immáron két évtizede, hogy Ferivel összehozott minket a sors, hiszen a közlekedésben betöltött állami és társadalmi tisztségeim kapcsán is folyamatos munkakapcsolatot tartottunk fenn. De nehogy azt higgyétek, hogy ez csak a részemről megfogalmazott elfogult vélemény, hiszen az OKJ-s közlekedési szakmai vizsgákon résztvevő kamarai küldötteink – akik találkoztak Ferivel – egyöntetűen tanúsították az általam elmondott pozitív értékítéletet. Egyre inkább megtapasztalhattam Feri kiemelkedő szaktudásán kívül azt a jószándékot, azt az ügyszeretetet, amit a problémák kezelésekor tanúsított.

A munkája mellett a motorozás volt a szenvedélye, az nyújtotta számára a felhőtlen kikapcsolódást, a szabadságérzetet. De Feri nem csak a motoron volt boldog, hanem magánéletében is. Mindig őt szerető, hűséges társra talált és méltán lehetett büszke nagy fiaira – Csengerre és Bálintra – és különösen örömmel töltötte el, hogy Bálint fia örökölte apja közlekedés iránti szeretetét, hiszen fiatal korában sikeres gokart versenyző volt.

Bár, Feri élete úgy tűnik, hogy a Jóisten akaratából érdemtelenül rövidre adatott meg, de a Jóisten másképp kívánta őt kárpótolni. Múlt év szeptember végén megszületett Novák Nimród, akinek léte újabb erőt adott Ferinek a betegséggel folytatott harcában. A gyilkos kór azonban, mint oly sok esetben, Ferenc gyógyulni vágyó akaratánál is erősebbnek bizonyult.

Novák Ferenc személyében egy kiválóan felkészült szakember, egy gyermekeit óvó, féltő és róluk gondoskodó családapát veszítettünk.


Drága Barátom!
Nyugodj békében!

dr. Vereczkey Zoltán